adventi koszorú

Advent negyedik vasárnapján égnek a gyertyák a koszorú közepében. Ebben az évben ilyenre futotta. Lélekben készülünk karácsonyra, még várakozunk, várjuk és fogadjuk a kis Jézus születését.

sütőtök krém

Valami érdekes desszertet szerettem volna a szombati ebédhez csatolni, így készült el a sütőtökből készült krém. A kockára vágott sütőtököt enyhén cukros vízben megfőztem, amikor kihűlt, hozzákevertem a fahéjjal, mézzel felvert tejszínhabhoz. Mogyoróval díszítettem. Gyerekeimnek, Bo-Zsónak nagyon ízlett.

Provence

Az jutott eszembe, ebben a hó nélküli meleg télben, hogy két évvel ezelőtt - ebben az időszakban - Provence-ban jártam, Nizzától északra, Var tartományban. A tenger felől érkeztem Nizzába, késő délután, egy amszterdami KLM-járattal. Ott karácsonyra készülődtek, a repülőtér is ebben díszelgett, itt meg a pálmafák vártak a naplementében.

Az Azúr-parttól északra, a tenger és a Francia Alpok közötti domboldalak tetején hol egy vár van, hogy egy kistemplom. Itt a teknősöknek is külön falvuk van. Ahol a pálmák, az aloék, az eukaliptuszok, a mimózafák és egyéb érdekes nevű, ismeretlen egzotikumok az "égig" érnek. De azért ott is nőnek vargányák az erdőben, a Giens-félsziget mellett működő elmegyógyintézet igazgatója, M. is gombászik. A vasárnapi ebéd után az eukaliptuszokkal övező ösvényen túl megmutatta kedvenc lelőhelyeit, ahol majd megettek a szúnyogok. Ott sem szelídek ezek a vérszívók.

Carnoules: itt laktam Carlánál, a holland szobrásznőnél, aki művészetterapeutaként dolgozik Pierrefeu-du-Var elmegyógyintézetében. Érdekes kis falu, domboldalra felkapaszkodó házakkal, pici üzletekkel, vörös templomal. Carla házának 2. emeletének ablakából két pár női láb lóg alá, csíkos harisnyában. A szomszéd ház ablakában egy tengerész könyököl, és mindez fából faragva, és festve. Arrébb teknős meg bogarak, egyéb állatfigurák, amelyek nemcsak a házat, de lakóit is megvédik a gonosztól és ártó szellemektől. De főleg hinni kell bennük, ez a lényeg.

Pierrefeu-du-Var: valamivel nagyobb falu, mint Carnoules, dombtetején pici templom áll, ez alatt kacskaringosan helyezkednek el a szűk utcák a  keskeny 2-3 emeletes házakkal. Autókat látok a dombtetőn, az egyirányú kis utcákban hogyan közlekednek? Házaik nagyon rendezettek, színesek,  zsaluk minden ablakon, rózsaszínű házon kék zsalu. Elképesztő színek harmóniája! Szimbólumok a falakon, teknős, a szkarabeuszhoz hasonló sárga-fekete csíkos kerámia bogár, szitakötők. Carla szerint giccs... nekem tetszenek ezek a házvédő szellemállatkák, mindenféle méretben kaphatók, és nem is olcsón. Virágok mindenfelé, lépcsőn, falfülkében, kerítés tetején. Pálmák. Arabos házak, kertudvarok, kerítések. És a szél, ami decemberben is langyosan fúj a tenger felől.

Az elmegyógyintézet egy hatalmas platánerdőben épült fel a 19. század hatvanas éveiben. Vagyis abban az időszakban, amikor Európában, és Közép-keleten, vagyis nálunk, megépülnek a hatalmas elmegyógyintézetek. Kolozsváron a "zöldfedelű", Budapesten a Lipót.

Öreg platánok, pálmafák, nagylevelű díszfák. A kórházépületek hasonlóak, a betegek ugyanolyanok, csak a körülmények mások. Jobbak, szebbek, és a szociális háttér is megoldott. Ahol a nappali foglalkoztatóba a páciens taxival jár be. A délelőttöket a művészetterápiás műhelyeben töltöttem, figyeltem, és beszélgettem, de inkább hümmögtem a pácienssel együtt. Érdekes, nagyméretű munkák is készülnek, vászonra, kartonra, a patológiás jegyek ugyanúgy megmutatkoznak, mint nálunk. Saját képzőművészeti galériájuk van az egyik kórházépület alagsorában, ahol rendszeresen kiállítanak. És nemcsak az "ott" alkotók állíthatnak ki, hanem érkeznek "vendégpáciensek" munkái az Egyesült Államokból, Angliából, Németországból, Hollandiából, Olaszországból. Kiállításmegnyitóra érkeztem én is, a péciensek is, érdekes színfolt ez a keverék. Komolyan veszik az ilyesmit, hozzáértő műkritikus nyitotta meg. De ugyanúgy hozzászólnak a pszichiáterek, a terapeuták, és maga a páciens is.

Hol vagyunk mi ettől...

Massif de Maures, az Angyalok kolostora (Notre Dame des Anges). A 700 méteres magasságból látni lehet a tengert amit először felhőnek véltem. Kitűnő, príma szerpentines utak felfelé és lefelé. Szelídgesztenye erdők meg a parafa fák. Vagy para-fák? Szóval, amiből a dugót csinálják. Tálak, egyéb kézműves tárgyak is ebből készülnek. De egy nagyobb fadarabot is meg lehet vásárolni a butikban... hogy minek? 

Collobrieres: a szelídgesztenyék "fővárosa". Itt a gesztenyéből mindenféle csemegét készítenek, többek között levest is. E falu mellett van a teknősök falva, itt ápolják a sérült, beteg állatokat, de megtalálhatók a világ minden részéből idehozott teknős fajtákat is. Van külön óvoda a kicsiknek, iskola a nagyobbaknak. A felnőttek meg vegyesen és vígan sütkéreznek a melegítő izzók alatt, egymás hegyén hátán.

A teknősük után visszamentünk a faluba ebédelni , egy igazi provence-i menüt akartak velem  megetetni. Alig találtunk üres asztalt, a falu tele volt hollandokkal. (Egyébként itt Provence-ban termesztik a holland tulipánt...) Némi keresgélés után találtunk egy kis vendéglőt. Végre igazi provence-i menü: saláta, sokféle zöldséggel. Fehér bor. Főétel: vaddiszinó ragu puliszkával, tepsiben sült tojásos krumplival, gombával. Vörös bor. Aztán jöttek a sajtok, többfélét halmoztak fel egy tálon. Egy befőttes üvegben a juhtúróhoz hasonló "csemege", ez sokféle erjesztett, ánizspálinkában áztatott sajtkeverék. Kiskanalt adtak hozzá, a séf üzeni, hogy csak keveset szabad belőle fogyasztani, mert be lehet rúgni tőle. Érdekes volt az íze. Majd a desszert, egy csokoládés, vaníliakrémes édesség, krém, provence-i specialitás. És mindez hatalmas adagban. 

Három évvel ezelőtt, ugyanebben az időpontban, Párizsban jártam. A francia fővárost esti fényáradatban ismertem és szerettem meg, ezért nappal már nem tűnt annyira fennségesnek. Azért este, mert mint öszötöndíjas "felnőtt diák", nappal tanultam, éjjel sétáltam. Mint a mesében, lyukasra koptattam csizmám talpát. 

Folytatása következik.